Végkimerülés vagy újjászületés?

Olyan időket élünk, amikor nagyon nehéz egyensúlyban maradni. Amikor az ember azt kívánja, bár visszaforgathatná az idő kerekét, és visszamehetne abba az időbe, amikor még nem volt minden ennyire elrontva. Fáj látni, érteni és érezni azt, amiben élünk. Különösen annak, aki tudja, hogy még most is lehetne irányt változtatni.

Vannak dolgok, amelyek határtalanok. Ilyen a képzelet és az emberi butaság is. Vajon melyik győz ezúttal?

Ideje feltennünk magunknak a kérdést, hogy a vég közeleg, vagy az újjászületés? Vajon megérted-e, hogy a két véglet közt a különbség TE VAGY?

Itt most senkit nem fog megváltani senki.

Itt most mindenkinek saját magát kell megváltania. Itt most mindenkinek saját magának kell eldöntenie, hogy mit választ.

Az életet, vagy a halált?

Mert nem lehet mind a kettőt egyszerre szolgálni!

Nem lehet egyszerre előre és hátra is menni. Nem lehet egyszerre a múltba is kapaszkodni, és a jövőbe is ugrani. Nem lehet a régi módon az újat felépíteni. Nem lehet a felismerés fájdalma nélkül újjászületni. A FEL-ismerés igenis fájdalommal jár. Miért félünk ennyire a fájdalomtól, amikor az csupán egy tünet, amely arra világít rá, hogy mit, hol rontunk el? Mi lenne, ha néha, ahelyett, hogy elkerülni próbáljuk, megpróbálnánk megérteni? A FÁJ-DAL-OMNAK oka van! S amikor valami már fáj, az azt jelenti, hogy így is túl messzire mentünk, vissza kellene fordulnunk, számot kellene vessünk.

Aki nem meri látni, hallani, érezni, és érteni a valóságot, az nem fogja érezni a helyzet súlyát sem. S aki nem érzi a helyzet súlyát, az nem fog a helyzetnek megfelelően cselekedni sem. Az kifut az időből. Pedig még van időnk! Még lehet változtatni! Csak a változáshoz TE is kellesz! Fontos, hogy megértsd, hogy a valóságnak nem az a dolga, hogy szépnek mutassa magát, azt nem szabad cenzúrázni, kiszínezni, eltorzítani, mert akkor a reakcióink is torzak, és helytelenek lesznek. Ma a legtöbb ember nem akar szembenézni önmagával sem, nemhogy a világgal, amelyben élünk. Ezért történhet meg annyi minden velünk. Ezért van az, hogy hiába figyelmeztettek évtizedekkel ezelőtt tudósok, szakemberek, gondolkodók, és látók arra, ami közeleg, kevesen értették, hogy milyen nagy a tét.

Michael Jackson egy volt közülük. Ha nem is érted azt, amit énekel, a képi világ mindent elmond helyette.

https://www.youtube.com/watch?v=XAi3VTSdTxU

Ma a videóban látható szélvihar tombolt Magyarország területén is, csak kicsiben. Nagynak tűnt, mert nem vagyunk ehhez hozzászokva. Így sokan megérezték az előszelét annak, ami közeleg.

Csak egyetlen kidőlt fa, egyetlen elszakadt elektromos vezeték, és oda az áram a tél közepén. Egyetlen homokvihar az Alföldön, és a környező településeken nem lehet megmaradni a szabadban. Nem látsz, és nem tudsz lélegezni. A tömegközlekedés összeomlik, az ember pedig megijed, mert nem volt erre felkészülve. Pedig annyian szóltak előre, hogy természeti katasztrófák kora jön. S hogy a világégés elkerülhetetlen, ha emberek milliói élnek parazitaként ezen a bolygón, akik nem tanulnak a hibáikból. Annyi mindent tudunk már pontosan. Annyi mindent meg lehetne változtatni. Annyi mindenre készen állunk már. Mégis sokkal könnyebb másokra mutogatni, De kérdezd csak meg magadtól, TE MAGAD, MIT TETTÉL? MIT TESZEL? MIT FOGSZ TENNI azért, hogy jobb legyen? Mert most döntened kell! Most mindenkinek döntenie kell!

Mit szolgálsz? Mihez adod az erődet? Milyen világnak leszel az építőköve?

Élsz-e a felismerések lehetőségével, vagy a régi világgal halsz? Minden világvége egy új világ kezdete is egyúttal. Minden, ami összeomlik, okkal omlik össze. Már nem a régi világot kell visszasírni, megpróbálni visszahozni, újrateremteni. Észre kell végre venni, hogy a régi világ rossz alapokra épült.

Fel kell ismerni, hogy az a technológiai fejlődés, amire olyan büszkék voltunk, kevesebb mint 100 év alatt a bolygó élővilágának a nagy ütemű pusztulását eredményezte. Meg kell érteni végre, hogy a bolygó, s vele együtt a teljes ökoszisztéma a részünk, és mi is annak a szerves részei vagyunk. S hogy a tudás, és a hatalom, amellyel más fajok fölébe tudtunk helyezkedni semmit nem ér, ha egy emberöltő alatt képesek vagyunk elpusztítani mindazt a biológiai sokféleséget, amelyet ez a bolygó évmilliók alatt hozott létre. Visszaéltünk a tudásunkkal. Nem érdemeljük meg azt a tudást. A tudás bölcsesség nélkül, ahogy az ész szív nélkül, SEMMIT NEM ÉR. Bármit tudhatsz ha azzal rombolsz, s nem építesz, s ha a magad, s a környezeted kárára vagy. Ha a világunk elsorvad, mi is vele sorvadunk. Ha kívül akarunk változást elérni, anélkül, hogy mi magunk megváltoztatnánk a saját gondolkodásunkat és az életmódunkat, akkor semmit sem tanultunk.

A kinti világ a benti tükre. S mi hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy a világ sorsát soha nem a tömegek irányították. Hanem egy-egy kimagasló szellemi erő köré fonódott a jó és a rossz események láncolata is. Születtek olyan diktátorok, mint amilyen Hitler is volt, akinek a szavai gyűlöletet és kegyetlenséget ébresztettek az emberekben, de születtek olyanok is, mint Buddha, Jézus, vagy Gandhi, akiknek a szavai és tettei nyomán emberek milliói tudtak megszelídülni, s a bennük, s a környezetükben élő szépre és jóra összpontosítani. Mi most a tudattalan emberi civilizáció halálát látjuk, mert eljött az ideje egy olyan civilizáció születésének, amely ismeri a szív és az ész egyensúlyát, amely tudja, hogy ő maga is a természet része, nem az ura, amely tudja, hogy az igazi hatalom nem az anyagi javak birtoklásáról szól, hanem a lélek felemelkedéséről, amely a szeretetben töltött idő minőségének függvénye. Az idő relatív fogalom. Nem az idő számít, hanem az, hogy azt az időt mivel töltjük meg, kivel osztjuk meg. A most összeomló világ az anyagi érdekekről szólt, az új a szellemi javakról fog.

S nem azoknak kell távoznia innen, akiknek a gyomra nem bírja az anyagvilág mocskát, az embertelenséget, és a butaságot, hanem azoknak, akik azt teremtik, és azt próbálják fenntartani. Ideje, hogy a helyére tegyünk dolgokat a fejünkben és a szívünkben egyaránt.

Ott tartunk ahol. Ezen nem segít az önostorozás, sem az önsajnálat. Ha a régi világ romjaira egy szebb, jobb és értelmesebb jövőt szeretnénk felépíteni, akkor ideje kimondjuk azt, hogy: ELÉG VOLT!

Mert csak akkor, amikor tényleg úgy érezzük, hogy elég volt, már nem bírjuk így tovább, akkor képes az ember a hernyó bőrét a pillangó szárnyára cserélni, s a kártékony életformája helyett egy sokkalta éteribb megoldást választani.

S tudod, jó nem képes méregre, haragra, bosszúvágyra, a megbocsátás képtelenségére, sem KÉT-ségre, FÉL-elemre, AGG-odalomra, önsajnálatra, önámításra, gyávaságra és hazugságokra épülni. Ha jóra vágysz, ezt mind el kell engedned, fel kell végre adnod, mert amíg ezzel van tele a lelked, nincs hely azoknak az érzéseknek és gondolatoknak, amelyek képesek a jó dolgokat bevonzani az életedbe. A rossz gondolatok, és érzések, megbetegítik a testet, az elmét és a lelket is. Nem csoda, hogy ennyi ember lesz most pánikbeteg, depressziós, ideges, ingerült, és kreál magának lelki alapon mindenféle fizikai kínt, leginkább daganatot. Mérgezőek a gondolatok, amelyekkel az embereket táplálják, s méreg a harag is, amit az ember ilyenkor magában érez, amikor korlátozzák benne a határtalan szabadságvágyát. S mérgezőek ugye azok az áruk, amelyeket az emberek többsége FOGY-aszt.

S tart ez egészen addig, amíg el nem döntöd, hogy megváltoztatod az életedet.

Ne feledd! A hősök mind egyszerű emberek, akik úgy döntöttek kiállnak amellett, amiben hisznek.

Az erő, a szellemi nagyság nem velünk született adomány, hanem kisebb-nagyobb döntések eredménye. Elhatározás, és kitartó munka.

Az erő akkor alakul ki, amikor már nem elfutsz, hanem szembenézel a félelmeiddel még akkor is, ha félsz.

Ahogy a bátorság sem a félelem hiánya, hanem annak a felismerése, és a leküzdése.

Az utad nem az, hogy a kicsinyes, és kényelmes egódat követed, hanem az, amikor a határtalan lelked útján jársz még akkor is, ha az esetenként kellemetlen, és fájdalmas lehet.

Egészen addig nem tudhatod, milyen erős vagy, amíg nem próbálod meg elérni azt, amit lehetetlennek tartasz.

S mi most lehetetlennek tűnő helyzeteket fogunk átélni. Épp azért, hogy felismerhessük, hogy mennyivel többek vagyunk annál, mint amit eddig hittünk magunkról. A teher lehet átok és áldás is, kín és lehetőség is. Minden nehézség, amin túljutunk tanulsággá érik, amitől mi magunk többek, és erősebbek lehetünk.

A végén nem az számít mennyit éltél, hanem az, hogy kikkel, és hogyan?

Ideje elindulni végre a saját utunkon, a személyes fejlődésünkre összpontosítani, megtalálni azokat, akikkel együtt a jobbik énünk érvényesülhet, s megérteni, hogy a világ amelyben élünk a mi tükörképünk is. Ha változást szeretnénk, magunkkal kell kezdenünk! Nem nagyban, hanem kicsiben, hiszen belőlünk indul ki minden. Hisz mind magok vagyunk. S épp úgy, ahogy a föld alatt nyugvó picike magból egy égig érő fa képes kifejlődni, benned is megvan minden információ ahhoz, hogy a saját magad legtökéletesebb verziójává tudj válni. Minden sejtedben ott van a teljes, egészséges képleted.

Csak annyi a dolgunk, hogy megengedjük végre MAG-unknak, hogy a természet rendje szerint éljünk, ahelyett az eltorzult anyagvilág helyett, ami a kezdetektől fogva azt a célt szolgálta, hogy elidegenedjünk magunktól, egymástól, és a természettől. Amely mindig is arra szolgált, hogy az élet valódi természetét elfeledtesse velünk.

Döntsd el, hogy elkezdesz-e végre a lelked valódi természete szerint élni, vagy FÉL-elemben töltöd az életed java részét, s FÉL életet élsz? Olyan a világ amilyen, de a Te döntésed, hogy hogyan ÉRZED magadat! Érzed-e magadat?

Nem azért jöttünk, hogy elpusztítsuk azt a világot, amelybe a gyermekeinket hoztuk, hanem az, hogy megtanuljunk vigyázni rá, rájuk, és magunkra.

Innentől már nem a múlt a fontos, hanem az, hogy mihez kezdünk a maradék időnkkel, amit itt töltünk ezen a planétán.

Mihez kezdesz az időddel? Én szeretnék lelassulni, elcsendesedni, és több időt tölteni a szeretteimmel a természetben, s másokat is arra ösztönözni, hogy ugyanezt tegyék.

Nem az élet gyorsult fel, hanem mi. Ritmust kell váltani, s a LE-hangolt pillanatainkban tudatosan felfelé hangolni magunkat és egymást. Még nem késtünk el, hiszen épp most van itt az ideje látásmódot, vagyis dimenziót váltani. Tudom, hogy nagyon fárasztó ez az időszak, és lelkileg nagyon megterhelő, azonban fontos, hogy tisztázzuk, az ember addig érzi kimerültnek magát, amíg az elméje elhiszi, hogy értelmetlen minden erőfeszítése. Amint ezt a tévhitet elengeded, visszanyered minden erődet. Valódi célokra van szükségünk, és arra, hogy lássuk, ahogy lépésről lépésre haladunk előre.

S hogy mi az, amire nagy szükség lesz? Az összefüggések ismerete.

Fontos, hogy az ember felismerje az összefüggéseket, de ma nem erre tanítják az ember gyerekét. Nem azért ilyen nehéz most, mert nem lehetne másként, hanem azért, mert a legtöbb ember nem azt az életet élte eddig, ami tényleg az övé. A legtöbb ember szerepeket játszik egész életében, ahelyett, hogy rájönne, ki is ő valójában.

Létkérdéssé vált megtalálni önmagunkat és a saját életfeladatunkat. Emlékezz arra, aki vagy, aki lehetnél, és tiszteld, szeresd magad annyira, hogy megküzdesz magadért! Mert most minden embernek ez lesz a dolga.

Meg kell tanulnunk megküzdeni a saját lelkünkért! Szeretettel, Ⓒ Éva